|
|
Idézetek Adytól
Mindig csókoljon, egyformán szeressen: könnyben, piszokban, szenvedésben, szennyben.
Amiben minden álmom semmivé lett,hozza vissza Ő: legyen Ő az Élet.

Ott ültünk némán, édes félhomályban,Te elmerengve s égő vágyban én.
Álmod hová szállt s kié volt a vágyam,Titok maradt az, szívünk rejtekén.

Mikor fogunk már összefogni? Mikor mondunk már egy nagyot, Mi, elnyomottak, összetörtek,Magyarok és nem-magyarok?

Kérdés, kísértés és titok.Én azt várom: valaki majd
Hívni fog s édes, meleg szájjal,sugja meg majd, hogy ki vagyok.

S kiszállunk majd egy csodálatos tájon,
Hol semmi sincs, csak illat és meleg: fölszikkasztjuk a könnyeinket
S megengeded, hogy szeresselek...

Tied vagyok én nagy haragomban,
Nagy hűtlenségben, szerelmes gondban, szomorúan magyar.

Amikor megszólal az orgona zenéje
Elhangzik mindkettőnk ajkán az igen
Sorsunk ekkor eggyé forr majd össze
Szeretni akarlak, megtartani mindörökre.

Bár zord a harc, megéri a világ, ha az ember az marad, ami volt:
Nemes, küzdő, szabadlelkű diák.

 |
|
|
|